Diákhitel-tartozások: kb 4 ezer ügyben jár el az APEH
A hallgatói hitelezés 2001-es indulása óta közel negyedmillió egyetemista és főiskolás élt ezzel a hitellehetőséggel - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója. Negyvenezren már minden adósságukat visszafizették, jelenleg közel 96 ezren kötelezettek törlesztésre és csak 3-4 százalékuk adatait kellett átadni az állami adóhatóságnak, - a vonatkozó jogszabály értelmében - mert tartósan nem teljesítették törlesztési kötelezettségüket, azaz hat hónapnál nagyobb hátralékot halmoztak fel.
Az érintettek tartozása a Diákhitel Központ követeléseinek csupán egy százalékát teszi ki, ez a tartozás viszont a jogszabály szerint sohasem évül el.
Véleményem szerint a diákhitel törlesztése egyenlő az uzsorával. A csóró szülők tanulnivágyó gyerekeiből akarnak meggazdagodni. Aljas az egész, a tájékoztatás sem megfelelő. Ha a törlesztőrészletekre felhívták volna a figyelmet, akkor nem dupla annyi, esetleg 500 000Ft-os tartozásokkal indulna sok tehetséges, tanulnivágyó, szegénysorsú fiatal. Mert valljuk be, kevés olyan diákmelót lehet találni, amiből lehet fedezni a tanulási költségeket, főleg ha van tandíj. Az ösztöndíj megint nem ér.....sem. A magyar államnak ezt nem szabadott volna engedni. Szerintem undorító az egész rendszer, amiben a diákhitel működik. Elmegy a csóró diák tanulni, hogy hátha jobb életet, munkát kap. Felbiztatják, hogy az milyen jó dolog, havi fix pénz stb, bízik, végzi az egyetemet, a főiskolát. Aztán kikerül, ha szerencséje van, kap munkát...Amiből évekig csupán a kamatot törleszti.Ha nem, nincs munkája, fizetésképtelen, eladósodik. Esetleg akár 500 000Ft adósággal kezdi az életet, mostanában egy másfél szobás lakást sem valami egyszerű összehozni....Kissé hosszú lett, de felháborodom az egész undorító rendszeren, a sok bajbajutottan és azon, hogy egyáltalán ezt az egészet engedélyezik....Durva...